Újbor Ünnep és Hálaadás Adonyban

Nagy örömmel töltötte el a Duna-menti Szent Orbán Borrend Adony vezetőségét, hogy október 9-én, szombaton végre újra hivatalos rendezvényt tarthattak a pandémia után. A program keretében régiós borrendi találkozót is szerveztek. Az országos borrendek közül a hely szűkössége miatt nem tudtak mindenkit meghívni, de így is tíz borrend látogatott el hozzájuk. Jelenlétével megtisztelte a borrendet a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége elnökségéből két alelnök, Szűcs Zoltán és Kovács Róbert személyében. A felvonulás után hálaadás és litánia következett. Először Schmidt Attila átadta jelképesen a közösségnek és Győri Balázs István plébános atyának a kápolna körüli fejlesztéseket (éjszakai világítás és új díszrács a kápolnán) majd Balázs atyának átadta a kápolna kulcsait is. A műsor a lenti tánc téren folytatódott, ahol a Ronyecz Péter polgármester úr köszöntése után a borrendek bemutatása következett, majd a két alelnök mondta el ünnepi beszédét. Ezután Nedves Tibor főpohárnok beszámolt a kistérségi borversenyről, majd átadták a borverseny legjobb három borának díjait és egy különdíjat.

I. hely Schmidt Attila Olaszrizling 2020

II. hely Fónad-Pálfai Pince Irsai Olivér 2020

III. hely Köller László Vegyes fehér 2020

MBOSZ különdíj: Milek Miklós Otelló rosé 2020

A Menyhártné Dr. Zsiros Mária és Dr. Menyhárt Ferenc által alapított vándordíjat idén elsőként egy olyan személy kapta, aki nem díszruhába öltözött borlovag, mégis sokat tett az elmúlt években a borrendért és reméljük ez még sokáig így is marad. A díjat Boldog József érdemelte ki. A rendezvény következő akkordjaként borlovagavatás következett. Három új beöltözött borlovaggal bővült a borrend, a felavatottak név szerint: Friedrich Teréz, Kurucz Vanda és Enyedi Norbert voltak. A program zárásaként pedig a Kolo Együttes húzta a talp alá valót.

A Duna-menti Szent Orbán Borrend Adony ezúton is köszöni minden borrendnek és vendégnek, hogy rendezvényüket megtisztelték!

Az eseményről további fotók és tudósítás az alábbi linkeken érhető el:

https://www.facebook.com/dunamentiszentorbanborrend/posts/887916408504520

https://www.duol.hu/galeria/ujbor-unnepe-adonyban/1

https://www.duol.hu/kozelet/helyi-kozelet/halaadas-es-kostolgatas-4714853/

(Schmidt Attila nagymester)

dsc-5758.jpg dsc-5951.jpg dsc-5972.jpg

(c) 1995-2018 - All rights reserved.

Készítette: Weboldal-Center