Kézműves borverseny a tóparton

Balatonkenese – Kistermelők hozták elboraikat a hatodik alkalommal megtartott balatonkenesei kézműves borokversenyére.

Almádi, Sóly, Lepsény, Enying, Balatonvilágos és Balatonkenese borászaiösszesen 121 bort hoztak el idén, de 4-5 minta érkezett Csókakő társultborrendjétől, és a Somlói borvidékről is.

- Azért fogadunk más tájegységekről is borokat, mert egyrészt ezzel a bírálókmunkáját is jobban megítélhetjük, és sokat tanulunk is ebből. Megismerhetjük,hogy egy vulkanikus hegy milyen tulajdonságokat tud egy olaszrizlingnek adni,és a mi keleti medencénkben mit hoz ez a fajta. Fontosnak tartom, hogy tudjunkösszehasonlítani. Természetesen két különféle borról beszélünk, akkor is, ha ezegy fajta- mondta el a Naplónak Győrfi Károly a Kelet- Balatoni Borlovagrendelnök nagymestere.A bírálók négy bizottságban zsűrizték a borokat, a négybíráló pontjainak átlaga határozta meg az eredményt. Nagyon nehéz év volt atavalyi, sok esővel, jéggel, de a térség gazdái meg merték méretni a boraikat.

- Ki merem jelenteni, hogy amióta Balatonkenesén versenyt szervezünk,azóta javult a borok minősége. Amennyiben erre van igény, az eredményeket ismegbeszéljük a termelőkkel, és ebből mindannyian évről évre tanulunk. Ez nemcsak egy borverseny, de egy közösségteremtő program is- tette hozzá.A versenyena legtöbb pontot is az elnök nagymester 2016-os vörös cuvéeje szerezte, demivel tavaly is az ő bora nyert így a város bora címről lemondott a másodiklegmagasabb pontszámú bor javára. Így 2017-ben Balatonkenese város boraSzíjártó Emil kékfrankosa lett, amit a borlovagrend által tervezett címkévellátnak majd el. Ezt a bort kínálják majd a városi rendezvényeken és a városvendégeinek is ebből ajándékoznak majd.


sag-kenese-borverseny.JPG sag-kenese-borverseny10.JPG sag-kenese-borverseny2.JPG sag-kenese-borverseny3.JPG sag-kenese-borverseny4.JPG sag-kenese-borverseny5.JPG sag-kenese-borverseny6.JPG sag-kenese-borverseny8.JPG sag-kenese-borverseny9.JPG

(c) 1995-2018 - All rights reserved.

Készítette: Weboldal-Center