Jakab Róbert borrendi társunk nekrológja

Ősz van, sárgulnak, majd lehullanak a falevelek.
Az ősz - részére mégis más, fájóbb, szívbemarkolóbb, mint az előző esztendők –számukra is csakmelankóliát hordozó- októberei. Ennek az ősznek októberében a könyörtelen, amindnyájunkat fenyegető és elöbb utóbb megtaláló halál is „aratott.” Tragikushirtelenséggel elragadta a természet szinpompába öltözésének ellenére is az elmúlásra,a természet ­-és benne az ember- halandóságára, idejének végességére int,figyelmeztet, emlékeztet bennünket és így van ez minden esztendőben mióta világa világ. Ez az ősz egy szűkebb család, de tágabb értelemben egy nagyobb család–nevezetesen a Móri Brindisi Szent Lőrinc Borrendkörünkből 47 évesen JakabRóbert barátunkat, borrendi társunkat. A halál, a búcsúzás kényszere mindígfájó, szívbemarkoló és az elviselhetőség határát súroló tragédia, desokszorosan az, ha valakit élete delén, erejének teljében rabol el közülünk,itthagyva két gyermekét, feleségét és borrendi barátait.

Robi 1967-ben született Móron , tösgyökeres Móri családgyermekeként. Az „Alma Mater” padjait szülővárosában, majd Budapesten koptatta.A határőrség sorállományában teljesített katonai szolgálat letöltése utánjelentkezett és nyert felvételt a Rendőrtiszti Főiskolára, amelynek elvégzésétkövetően 1988-ban tért vissza szülővárosába, ahol a Közlekedési Alosztályonhelyezkedett el. Jó munkájának elismeréseként rövidesen az Alosztály kinevezettvezetője lett.
Szakmai karrierjének töretlenségét bizonyítja, hogy azalosztályvezetői beosztását pár év múlva Mór város Rendőrkapitánya címrecserélhette fel, amely megtisztelő címet egészen 2013-ig viselhette, amikorisegészségi állapotának nagymérvű romlása miatt -érdemeinek elismerése mellett- rendelkezésiállományba vonulásra kényszerült.
Robi, szülein keresztül már gyermekkorában megismerkedett aszőlőtermesztéssel és a borászattal, amelyeknek később Ő maga is eredményesművelője lett. A Brindisi Szent Lőrinc Borrendbe 2010-be nyert felvételt,amelynek halála napjáig megbecsült, köztiszteletben álló aktív tagja volt.Nehéz, hihetetlen és nagyon fájó nekünk -akik ismertük és szerettük Robit- azelőző mondat végére, a tragédiát hordozó „volt” szót leírni. Nemrég mégegymás mellett ültünk a borászbálon, együtt vettünk részt a tihanyiGardafesztiválon, és egy helyi főzőversenyen. Megszámlálhatatlan rendőrviccen derültünkegyütt jóízűen.
Szerettük Robit. Igen. Ő rendőrként is emberséges ésemberként is szerethető volt. Mindenkihez volt egy kt kedves, baráti szava. Megdöbbentő,hogy már csak az emléke lehet köztünk. Nem a halálhíre okozott sokkhatás és azelvesztése miatt érzett fájdalom, hanem az együtt töltött vidám hangulatú órák,napok és évek mondatják velünk őszintén, hogy emlékét, csendes, visszafogottmosolyát, emberségét megőrizzük szíveinkben.
A fák levelei ugyanúgy sárgulnak és hullanak le, mint eddíg minden esztendőben.Ez az ősz mégis más, szomorúbb, mint az előzőek voltak. Eddíg soha nem kellettazt mondanunk, örökérvényűen, hogy „Isten Veled Robi barátunk! Találkozunk azörök vadászmezőkön!

Végezetülpedig –mintegy búcsúzó útravalúul- engedd meg, Robi barátunk, hogy (Ars Poétikaként)ideídézzük Baka István költő egyik versének befejező sorait.(minimálisváltoztatással)

„S ha majd a gálickék egek szőlőhegyén,
A hold kerek kőasztalára könyökölve
Nagyot sercintesz rá a földre,
S pipádat olykor félrerakva
Napot verhetsz naponta csapra,
Majd igyál, kancsójából az égnek,
Reggel vöröset, délben fehéret"


Kovács Gyula                                          Tálos Tamás
alkancellár                                               nagymester

(c) 1995-2018 - All rights reserved.

Készítette: Weboldal-Center