Borlovag avatás szüreti hagyományőrző napon

Borlovag avatás szüreti hagyományőrző napon

Ez év szeptember havának 14.-e napján, a hagyományőrző szüreti napunkon, a borrendek felvonulásával színesített borlovag avatásra került sor ünnepélyes keretek között.

Rendhagyón, az ünnepség elején egy szomorú esemény miatt, fejhajtással emlékeztünk Vorák Józsefre, alapító nagymesterünkre, akinek személyében egy értékes embert, Barátunkat veszítettünk el. Úgy gondolom méltón lehetett büszke ránk ebben a pillanatban, hisz szülőfalujában és nyugvóhelyén, Tasson, őrizve a hagyományainkat, kis közösségünkben üdvözölhettük az ország különböző tájegységeiről, régióiból, meghívásunkra érkezett 12 társborrend tagjait. Ők azok, akik e jeles napon részvételükkel, tapasztalataik által tovább viszik településünk, közösségünk jó hírnevét, miközben erősítettük kapcsolatainkat, bemutathattuk értékeinket, népszerűsítettük borrendünket.

És, hogy mely borrendek képviselői látogattak el hozzánk?

Balatoni Borrégió Gizella Királyné Női Borrend

Balatonvin Borlovagrend Balatonfüred-Csopaki

Budavári Szent György Borrend

Duna-menti Szent Orbán Borrend Adony

István Nádor Borlovagrend Lillafüred

Keceli Patachich Gábor Borrend

Kunsági Női Borrend Kecskemét

Pannonhalmi Szent Márton Borrend

Police Borrend

Siklósi Gasztro- és Borbarátnők Egyesülete

A Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének képviseletében dr. Bisztray György Dénes, alelnök köszöntött mindannyiunkat, majd szakmai előadásából megtudtuk, hogy ez évben a borrendek hozzászólásainak figyelembe vételével, egy szakmaközi egyeztetés veszi kezdetét, a Szövetség Alapszabályának megreformálásának érdekében. Tehát izgalmas jövő elé nézünk, hiszen a borágazat, borászat óriási nagy fejlődésen, fejlesztésen megy keresztül a termeléstől a bor előállításon át az értékesítésig, a célpiac széleskörű kiszolgálása érdekében a bormarketing sokszínűségéig.

Őt követően Horváth Attila, Pilinszky-díjas művész-tanár, Bács-Kiskun Megye Ifjúságának Neveléséért Díj tulajdonosa, nevünk névadójáról, Darányi Ignác földművelésügyi miniszterről a miniszter úrnak a szőlőművelés érdekében hozott törvényalkotásairól, és Tasshoz fűződő személyes kapcsolatairól tartott egy értékes előadást.

Kis szünet után felöltöttük díszruháinkat és a lobogó zászlaink kíséretében a meghívott borrendi tagtársakkal együtt ünnepélyes felvonulással érkeztünk a hagyományos szüreti táncok bemutatásának állomásaira.

A felvonulás végállomásaként Németh Gábor, ceremóniamester köszöntötte a borrendek képviselőit, és hívta fel őket a falunapi szabadtéri színpadra, ahol jelenlétükben celebrálta a borlovag-avatást. Az alapszabályunk szerint a szertartás szigorú feltételek mellett zajlik minden esetben, így történt ez most is.

„Az avatási ceremónia előtt a lovagjelöltnek tanúbizonyságot kell tenni arról, hogy elkötelezett híve a kulturált borfogyasztásnak, tiszteli és becsüli a szőlőtermelőket, a bor készítőit. Ennek bizonyságaként próbatételként a lovagjelöltnek bekötött szemmel ki kell választani a kezébe adott poharak közül, hogy melyikbe töltöttek fehér, illetve vörös bort.” Ez a feladat várt a lovagjelöltekre, valamint lopóval történő borszívás hordóból. A jó hangulatú, sikeres próbatételt követően Kovács József, nagymester két tanú jelenlétében lovaggá ütötte Polánszki Éva és Malzseniczki Gábor tagjelölteket, akik fogadalmukkal megerősítették a Darányi Ignác Borlovagrend esküjét.

A gratulációkat jelentő koccintások után tovább már baráti beszélgetésekkel, borkóstolással, tánccal folytatódott a délután az esti vacsoráig.

Sok szorgos kéz és önzetlen munka volt segítségünkre egy ilyen szép, jeles nap lebonyolításában, és ezúton is köszönetünket tudjuk kifejezni mindazoknak, akik munkájukkal (díszítés, táncoktatás, táncbemutatás, zeneszolgáltatás, ének, fotózás, terem előkészületek, húsdarabolás, sütés-főzés anyagi forrás biztosítása, polgári védelem) hozzájárultak a hagyományőrző napunk színvonalas megtartásához, a meghívott vendégeink, borrendi képviselők vendéglátásához.

Koós Zita
A Darányi Ignác Borlovagrend tagja


69860378-492056428248288-2807116253011902464-n.jpg 69970997-492059788247952-5605784528690872320-n.jpg 70010012-492059814914616-425693248296583168-n.jpg 70118771-492057574914840-6487269391590227968-n.jpg 70369354-492057308248200-4807502322005442560-n.jpg 70459465-492060168247914-2817273588673937408-n.jpg

(c) 1995-2018 - All rights reserved.

Készítette: Weboldal-Center