Beszámoló a Vínum Ister-Granum Regionis Borlovagrend rendezvényéről

Időpont : 2018.szeptember 29.
Helyszín: Esztergom

Program a következő volt:

30 borrend képviselőinek fogadása és köszöntése után a Mária Valéria hídhoz utaztunk busszal, ahol történelmi megemlékezés és koszorúzás volt, majd tovább indultunk Visegrádra.

A Salamon toronynyál Polgármesteri köszöntő hallgattunk, majd lovagi várjátékot tekintettük meg, mely programba a borrendeket is bevonták.

Következő program hajóra szállás volt, a Dunakanyar szépségeiben gyönyörködhettünk csodálatos időben.

Ebéd az Étkek Házában volt, ahol különlegesség volt a Mátyás király kútjából folyó fehér és vörösborok kóstolása. Majd helytörténeti előadást hallgattunk a térség borkultúrájáról, Csató Pál helytörténész előadásában.

Délután felvonultunk díszruhában a Széchenyi téren, ahol bemutatkoztak a magyarországi borrendek.

A program új borrendi tagok avatásával záródott.

Az MBOSZ elnökségéből a szövetséget képviselte: dr. Bisztray György és Kovács Róbert alelnökök, Tutor Éva főtitkár, Béleczki Mihály Szakmai Bizottság elnöke.

Tutor Éva

főtitkár


img-6310.jpg img-6311.jpg img-6315.jpg img-6319.jpg img-6321.jpg img-6324.jpg img-6330.jpg

(c) 1995-2018 - All rights reserved.

Készítette: Weboldal-Center