Megalapításának tizedik évfordulóját ünnepelte a Kelet-Balatoni Borlovagrend

Megalapításának tizedik évfordulóját ünnepelte hagyományos Vince-napi borbálján a Kelet-Balatoni Borlovagrend hétvégén.

Az egyik helyi hotelben tartott rendezvényre mintegy 150 vendég érkezett, a tagok mellett más borrendek képviselőit is meghívták az ünnepségre. Kovács Róbert, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége alelnöke köszöntőjében méltatta a Kelet-balatoni Borlovagrend tevékenységét. Kiemelte, a tagok az országos szervezet Etikai Kódexének megfelelően végezték munkájukat. Győrfi Károly, a jubiláló borrend elnök-nagymestere hangsúlyozta, a kulturált borfogyasztás népszerűsítése mellett borlovagrendjük rendezvényeik és tevékenységük révén társadalmi feladatot is ellát, és öregbítik Balatonkenese hírnevét is.

A hagyományokhoz híven idén is új borapródokat választottak a rendezvényen, akik esküt tettek a borlovagrend zászlósborára, a balatoni kékfrankosra. Az apródokból az év második felében esedékes avatáson válhatnak borlovagi tagok.

Az esten a Balaton keleti medencéjének termelői mutatták be helyi kézműves boraikat, több mint harmincféle nedűt kóstolhattak a bálozók, például zengőt, zenitet, rizlingszilvánit, merlot-t, királyleánykát és rozékat is. A bálon egy hajósi borház tételeit is megkóstolhatták a résztvevők.

A jubileumra egy borlovagrendi tag, Lajkó Frigyes készített tortát. A hajnalig tartó mulatságon felléptek a Győri Dalszínház művészei, a talpalávalót a Búgócsiga zenekar szolgáltatta.

dsc-4809a.jpg dsc-4845a.jpg

(c) 1995-2018 - All rights reserved.

Készítette: Weboldal-Center