A" Jézus és Szent Paraszkéva festmény" megszentelése, A gyulai Sándor István Marsall megáldotta az iskolaköpenyeket!

A gyulai Sándor István Marsall megáldotta az iskolaköpenyeket!

2013. október 14-én a Simon M. Veronika Cserhát-Munkácsy és Erdélyi Szent István díjas festőművésznő által megfestett „Jézus és Szent Paraszkéva” festmény templomi megáldására, elhelyezésére gyűltek össze a hívők, Gyulán, a Szent Paraszkéva ortodox plébánia templomban. E képet a Szent Vince Borrend Békés Megyei Lovagi Székének lovagja, Cséfán Tivadar és felesége, Éva felkérésére festette meg a Művésznő.

A gyulai, a román, lovagi és egyházi méltóságok nagy számban voltak jelen az eseményen (polgármester, nagykövet, főkonzul, borlovagrend elnöke…)

A román Püspök Atya szép szavakkal mutatta be a gyulai borlovagokat és a festőművészt, áldotta meg a festményt, ami a templom egyik fő helyén kerül elhelyezésre.

A közel két órás misén fantasztikus zenei élményt nyújtott mindenkinek a ceremónia, ahol egy „operaházi” pap is énekelt.

A mise végén igen érdekes dolog történt:

- Két áldozó gyermek odament a díszköpenybe beöltözött bor marsallhoz, és kérték,

„Atya, áldja meg iskolaköpenyünket!”

A marsall körülnézett, és mivel pap éppen akkor nem volt a közelben, látnia kellett, hogy csak neki szólhatott a felkérés. E-szavakkal és kereszt rajzolásával teljesítette a kérést:

„Gyermekeim, a legjobb tudásom szerint áldom meg e ruhadarabokat.

És most eredjetek békével!”

A kis hívők boldogan mentek haza, ha nem is papi, de marsalli áldással a tarsolyukban.

Lehet, hogy - néha - egy ilyen marsalli áldás nekünk is jól jönne (vagy egy marsallbot)?

Enyedi Béla Krúdy díjas szépíró

a-kep-megszentelve-k.jpg a-szenteltviz-a-levegoben-repul-a-festmeny.jpg a-szenteltviz-krisztus-arcan-k.jpg szent-paraszkeva-simon-m-veronika-festmenye.jpg szenteles-pillanata.jpg

(c) 1995-2018 - All rights reserved.

Készítette: Weboldal-Center