A Zsigmond Király Borlovagrend gyászol. elhunyt Schwarcenberger István Főpohárnok
Pótolhatatlan veszteség érte borrendünket. Meghalt Schwarcenberger István barátunk, a Főpohárnok. Elveszítettük Őt, aki méltó életet élt, és méltósággal hagyott itt bennünket. Azt hiszem nem igazán tudtuk, hogy kicsoda Ő? Ritkán fordul elő, hogy majdnem meghatódok egy újságcikket olvasva. Pista barátunk egy 2019-ben kapott kitüntetése kapcsán beszélte el élettörténetét egy újságírónak, aki szerencsére rájött, hogy kivel beszélget, és hűen visszaadta Pista gondolatait. Ajánlom nektek, hogy Istvánra emlékezve, olvassátok el az interjút. Én itt egy részletet kiemelek belőle, olyat, ami eddig elkerülte a figyelmemet. Egy üzleti egyetem tanáraként sok üzletemberrel találkoztam már, de ilyennel, mint Pista, soha. Bevallom nem értettem eddig, miért ment nyugdíjba a pályája csúcsán. Alig múlt hatvanéves, mikor lemondott a vezetői megbízatásairól és megdöbbentően világosan tudta, hogy miért?
“12 éve adtam át a stafétát. Több oldalról is úgy éreztem, hogy eljött az ideje a váltásnak. Amikor létrehoztuk a céget, a német volt a tárgyalási nyelvünk. Ma már a nemzetközivé válás megköveteli az angol tárgyalási szintű ismeretét. Nekem ez nem ment úgy, ahogy elvártam magamtól. Ez volt az egyik tényező. Ugyancsak hatással volt rám, hogy gyakorlatilag digitális analfabéta vagyok. Az életem úgy telt, hogy leveleket diktáltam, így nekem egy oldal megírása a számítógépen szinte kínzásnak számít. A váltás mellett szólt az is, hogy megöregedtem. Észrevettem, hogy a belső kapcsolatokban már én vagyok a legidősebb. A kuncsaftok sem az én korosztályomból érkeznek, pedig jellemzően a problémákat a saját korosztályon belül lehet a legjobban kezelni. A Güntner menedzsment is visszavonult Németországban, így tehát minden amellett szólt, hogy itt is történjék meg a váltás, aminek az érdekessége az, hogy a fiamnak adhattam át a stafétát, pedig ez nem szokás az ilyen pozíciókon. A menedzserállások nem dinasztia alapon öröklődnek.” (Cseh Erzsébet 2019.12.19. 19:40)
Pista nemcsak alapítója volt a borrendünknek, hanem tartó oszlopa is, nekem pedig nagyon jó barátom is, akire mindig számíthattam, és akiben feltétel nélkül megbíztam. Engedjétek meg, hogy Istvánra emlékezve megfogalmazzak néhány, neki eddig el nem mondott gondolatot.
Kedves István, tudom a csillogás, a kitüntetések nem vonzottak. A Család, a barátság fontosabb volt Neked, mint a hiú ragyogás. Egész életedben a tartós értékek vezettek. Hogy ki mit gondol vagy hisz, nyíltan vagy rejtetten az legyen mindenkinek a sajátja, de nekem rólad, aki most a távoli messzeségbe szállsz Áprily Lajos költői szavai jutnak eszembe: „ Jóbarátok, ismerősök,/ hogyha jönnek bíbor őszök,/ nézzetek fel majd az égre/ s ezt mondjátok eltűnődve:/ újra vadlúd lett belőle,/ s most ott száll a V-seregben,/ hangja szól a fellegekben.”
Költészetünknek vannak különleges egyéniségei, akik miként István, visszafogott és egészen sajátos személyiségek voltak. A proletár szegénységben élő Berda József írta édesapja halálakor:
„Oly mélyen alszol, mint/ az idő rendíthetetlen nyugalma./ Káprázó csúfság már nem bánthat téged többé. De/ arcod fénye – kék láng a sötétben -/ még él s kisugárzik a vak/ hangok alól. Nem nyugszik meg/ soha, tovább vándorol a földön. Igen, ezt mondhatjuk, mormolhatjuk magunkban: oly mélyen alszol, mint az idő rendíthetetlen nyugalma.”
És nem állhatom meg, hogy az egyik legszebb, a teljes életet átfogó kétszakaszos Burns verset Szabó Lőrinc páratlan magyarra ültetésében ne írjam le, mert a John Anderson, szívem John… soraiban benn van a Feleség Ásott Marika, aki immár az evilági életben egyedül maradt, visszapillantása is:
„John Anderson, szívem John,
Kezdetben valaha,
Hajad koromsötét volt
S a homlokod sima.
Ráncos ma homlokod, John,
Hajad leng deresen
De áldás ősz fejedre,
John Anderson, szívem.
John Anderson, szívem, John,
Együtt vágtunk a hegynek;
Volt víg napunk elég, John,
szép emlék két öregnek.
Lefelé ballagunk már kéz-kézben csöndesen,
s lent együtt pihenünk majd,
John Anderson, szívem.
S befejezésként, jóllehet tudom, hogy mindenki saját hitének, beállítódásának megfelelően köszön most el Istvántól, mégis a világ legolvasottabb könyvéből, a Bibliából vegyünk Pál apostol, egykori zsidó nevén Saul, a szeretet himnuszának szavaiból egy-két sort:
„Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom… A szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Most megismerésünk csak töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, ami töredékes véget ér… Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek. Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.”
E fájdalmas pillanatban nem kell fogadkoznunk, csak úgy kell élnünk, ahogy eddig. Szeretettel és megbecsüléssel gondozni hagyatékodat, követni értékeidet. Sokan fogunk emlékezni Rád, családod tagjain kívül is. A borrend tagjai, munkatársaid a Güntnertől, és a tágabb városi közösségből. Sőt azon túl is.
Kedves Barátom nyugodj békében.
Kerekes Sándor
