A Gasztroangyal Adonyban

A kétnapos felvétel eredményeként a műsorban bemutatásra kerül a szőlőhegy és számos helyi recept is

A Duna-menti Szent Orbán Borrend Adony meghívására a településre érkezett a népszerű Gasztroangyal stábja, élén Borbás Marcsi műsorvezetővel, hogy elkészítse a televíziós gasztrosorozat egy következő epizódját. A borrend nevében Schmidt Attila nagymester írt egy meghívó-felkérő levelet a műsor készítőinek, melyben komplett műsortervet is ajánlott nekik, ami alapján a szerkesztők érdemesnek tartották bemutatni a kisváros értékeit. A forgatás március 21-22-én két napig zajlott.

Az első napon a szőlőhegy értékei kerültek terítékre. Králl István, a borrend örökös tiszteletbeli nagymestere készítette el ‘sunkás mártogatós’ reggeli ételét, majd mutatta be az adonyi pincesort, borászati hagyományokat. Schmidt Attila pincéjénél Borbás Marcsi megkóstolta a helyi borokat, miközben a nagymester mesélt a borrendjükről.

A következő etűdben az adonyi gazdák a talapzatára állították Szent Orbán szobrát, mely a téli időszakban a neki szentelt kápolnában pihen, tavasztól őszig viszont egy három méter magas oszlopról védelmezi a környék szőlőit. Míg a helyi borászok felrakták a szobrot, Kremmer Imre készített egy ‘káposztás vakarékot’ Pletser Lajos présháza előtt. Králl Gabriella, István lánya mesélt arról, hogy a Vetus Salina Kulturális Egyesület hogyan gyűjti a régi recepteket. Ekkorra a borászok visszatértek a nagy munkából és a borospincében megkóstolták a vakarékot. A szőlőhegyi rész zárásaként a stáb meglátogatta a Lédeczi Tanyát, amely a szőlő egy idilli pontján áll. A helyszínen a kis patak mellett Lédeczi Szilveszter, a tanya tulajdonosa harmonikázott és Králl Gabriella énekelte ‘Az adonyi szőlők alja’ dallamait. A hely Szilveszter családjának a tulajdonában van már generációk óta. Itt Králl Istvánné készített egy hagyományos adonyi sváb receptet, a pompost. Az ételhez természetesen uborkaszósz is készült, hiszen a svábok nagy szószosok.

A forgatás másnapján a stáb Köllerné Terike nénihez látogatott, aki most töltötte be 85. születésnapját. Adonyban és környékén 50 év alatt több, mint 500 lakodalom süteményeit készítette el. Volt olyan közte, amelyre 100 tortánál is többet sütöttek meg. Ezúttal a hájas kifli készítését mutatta be. A folytatásban Tischnerné Tóth Szilvia paprikamagok palántázását mutatta be Marcsinak. Szilvi mindent fejben tart ami a kertben történik, megállás nélkül tervez és jegyzetel. Megmutatta a spájzát és főzési tudományát is. A település értékei közül még a Nagy-sziget és a Duna holtág bemutatása fért a műsoridő kereteibe. Itt ifj. Sebestyén János kalauzolta a forgatócsoportot.

Annak idején Ferencz József kedvenc vadászterületei közé tartozott az adonyi sziget, de rajta kívül sok embernek belopta már be magát a szívébe. A beszélgetés során kiderült, hogy az Oscar díjas Saul fia több jelenete is ezen a területen játszódott és sokat segítettek a stábnak az itteni erdészek. A séta végén a pazar erdei környezetben épített kiülőnél Marcsi elővette a becsomagolt pompost és a melléjük gondosan bekésztett adonyi borokat.

Fontos megemlíteni, hogy a szerkesztők a felkínált adonyi látnivalók, programok, érdekes emberek közül azok tizedét tudták csak a műsorban szerkeszteni, annak időbeli korlátai miatt. A két nap során végig a helyiek gondoskodtak a stáb ellátásáról, az ebédet egyik nap a Pletser Pincénél, másnap Köllerné Terike néninél fogyaszthatták el.

Az Adonyban forgatott Gasztroangyal epizódot várhatóan április 27-én, szombaton, 17 órai kezdettel tűzi műsorára a Duna Televízió.


Fotók:
fotó 1 - Schmidt Attila pincéjénél (balról: Králl István, a Borrend örökös tiszteletbeli nagymestere; Schmidt Attila, a Borrend nagymestere és Borbás Marcsi)
fotó 2 - Pletser Lajos pincéje előtt (balról: Borbás Marcsi; Kremmer Imre, a káőosztás vakarék nevű étel elkészítője és Králl Gabriella, a Vetus Salina Kulturális Egyesület titkára)
fotó 3 - Lédeczi Szilveszter tanyáján (balról: Lédeczi Szilveszter, a tanya tulajdonosa; Králl Gabriella titkár és Borbás Marcsi)


(c) 1995-2018 - All rights reserved.

Készítette: Weboldal-Center