A legbefolyásosabb borszaklap, a Decanter 2011-es versenyén egy kínai
vörösbort választottak a legjobbnak. A World Wine Awardsra idén 12 252
bort neveztek, ebből 25 kapott elismerést. Argentína kapta a legtöbb
díjat, összesen hatot.
Ahogyan az élet számos területén, például a sportban is jönnek fel a
kínaiak, úgy most már a borkészítésben is kezdik lekörözni az európai
országokat. Először eltanulták a borkészítés tudományát, majd
felvásárolták a legjobb szőlőbirtokokat Európában. Most pedig a
legbefolyásosabb borszaklap, a Decanter 2011-es versenyén elnyerték a
legjobb vörösbor címet.
A World Wine Awardsra, vagyis a legjobb
nemzetközi bornak járó trófeára idén 12 252 bort neveztek, ebből
összesen 25 kapott elismerést. A legsikeresebb nemzet Argentína lett: ők
összesen 6 díjat hoztak el, míg a franciák, a portugálok és az
új-zélandiak hármat. A verseny meglepetése Kína, illetve az ázsiai
borrégió előretörése.
« vissza
A szakértők szerint a beérett kínai siker elsősorban annak köszönhető,
hogy az utóbbi évek szemléletváltásának nyomán a mennyiség helyett –
Kína a világ 8. legnagyobb bortermelője – a minőség dominál legjobb
hazai borászataikban. Ennek eredménye, hogy a He Lan Qing Xue pincészet
2009-es évjáratú Jia Bei Lan cuveéje (Cabernet Sauvignon, Merlot,
Cabernet Gernicht) a csúcsra jutott a 10 font feletti Red Bordeaux
Varietal kategóriában. A nedű az északnyugat-kínai, Ningxia autonóm
régióból származik, melyet idegenforgalmi szempontból is jelentős
térségként tartanak számon. Itt húzódik a híres kínai nagy fal egy
része. A nyertes pincészet nem túl nagy mennyiséggel, 20 ezer palackkal
rendelkezik a győztes évjáratból. Borásza, Li Demei Bordeaux-ban képezte
magát.
Forrás: boraszportal.hu